Személyiségem legkreatívabb része

Sokan érzik úgy az életben, hogy nem a megfelelő szakmát választották, én szerencsére nem ezen emberek közé tartozom. Villamosmérnök vagyok és nagyon szeretem a munkámat, de ugyanakkor felkeltette az érdeklődésem a belső gyermek gyógyítását lezáró vizualizációs gyakorlat.

A megerősítések pozitív hatása

Köszönöm a gondolatébresztő írásokat, a pozitív megerősítéseket és a gyakorlatokat. Minden nap használom őket, és ennek következtében minden nap látom és érzem az új dolgokat megvalósulni az én életemben és a környezetemben élő emberek életében egyaránt. Nagyon nagy áldás, maga a csoda. Szó szerint minden nap apró csodákat tapasztalok.

Testvéri kapcsolat

A vizualizációs gyakorlat kapcsán először kellemetlen érzéseim támadtak a testvéremmel kapcsolatban. Még soha nem éreztem ilyen koncentráltan. Aztán ahogyan ezt átéltem, átengedtem magamon, valahogy mindenestől eltűnt. Azóta is úgy érzem, hogy egyszerűen könnyebb vele léteznem, valahogy olyan, mintha jobban tudnám kezelni a dolgainkat.

Párkapcsolati minták

Édesapa részéről a nagymamát csak képről ismertem, állítólag uralma alatt tartotta a családját, mindig megmondta, mik az elvárások. Édesanya részéről, nagypapa és nagymama külön ágyban aludtak, a nagymama alárendelte magát a nagypapának és az egész családjának az elvárások, szokások tekintetében, még ha neki azok nem is voltak jók. Ennyit a nagyszülőkről. 

Szinte megfoghatatlan, mégis kézzelfogható a változás - Impressziók a megbocsátásról

A bennem érlelődő keserűség, feszültség, mások iránt érzett harag, felbomló és elmérgesedett kapcsolatok hordaléka tavaszra mindennapjaim részévé vált, a legkisebb porcikámban is éreztem ennek hatását. Menekültem az emberektől, s akadt olyan, aki tőlem menekült. 27 éves létemre egy megkeseredett nő nézett vissza rám a tükörből.