Munkamánia

Érdekes, hihetetlen élményemben volt részem. Már egy ideje dolgoztunk a "Gyógyító beszélgetés" keretein belül a munka és az egészség témákon, de valami mindig visszahúzott, visszazökkentett a régi rossz rögzülések, mintázatok nem tudatos vágányába. Hiába volt az elhatározás, egy pillanat alatt elszállt, és ezzel mindig visszatértem a kimerültség állapotába, az egészség és betegség közötti vékony mezsgyére. Ezért tanácsadóm egy vizualizációs gyakorlatot javasolt a gyökér okok megismerése céljából. 

Becsuktam a szemem és elmerültem belső világomban. Enyhe izgatottságot éreztem. Aztán néhány mély levegővétel után párhuzamosan két eseméynsor kelt éltre életre képzeletvilágomban, mintha felváltva két filmet néztem volna. Az egyiken egy őrült földesurat láttam, amelyet hatalmas feketeség vesz körül, halál és szenvedés, nyomor. A másik filmen ezzel párhuzamosan fehérség volt, egy ápolónő, aki a betegeket gyógyítja. Majd ennek az ápolónőnek az érzései is felsejlettek előttem, a kilátástalanság, a tehetetlenség érzése, amely olyannyira átjárta, hogy szinte nem is tud megbírkózni vele, az a gondolat járta át, hogy véget vet az életének. Tanácsadóm segítségével megnyugodtam, újra egyenletesen lélegeztem. Majd még mélyebbre merültem belő világomba, az ős, törzsi idők képei sejlettek fel bennem. Egy törzs megbecsült javasasszonya láttam, és az volt a homályos érzésem, hazugsággal valamit a saját előnyére szerett volna formálni. Ennek előre nem látott következménye a pusztulás volt. 

Ezek az képek és érzések merültek fel bennem. Hurcoltam magammal a „vissza kell adni a többieknek, amit elvettem, és bele kell halni egy kicsit a munkába” kényszerképzeteimet, mert tudat alatt így bűntettem magam, így vezekeltem. Most viszont, bármilyen terhet cipeltem magammal tudat alatt, megbocsátottam magamnak és nyugalom járt át, megbékéltem. Az, hogy ez milyen mértékű változás lesz az életemben, azt csak sejtem… Szerintem alapjaiban tudok változtatni rajta!
Köszönöm ezt a hihetetlen lelki kalandot!
 
 
Gabriella