Vers az elmúlásról ...

Hiányzol Apa

 
Most, hogy már nem vagy velem,
bizony, fognám két kezed.
Megtudtam, ki voltál Te énnekem,
s írnám át a múltat, de nem tehetem.
 
De mégis örül szívem,
hisz ott lehettem, utolsó perceidben.
Elmondhattam Néked,
megbocsátok Tenéked.
 
Van, ki nem érti e sorokat,
nem is ez a lényeg.
Én pontosan tudom, miről beszélek.
S írom le, hisz megérett.
 
Minden, merre nézek itthon,
szorgos kezed eredménye.
Ott van a precízsége, szépsége,
átgondolt leleménye.
 
Jó volna átölelni,
még egyszer átbeszélni
mindazt, mi már múlt.
Dolgunk volt, mellyel tudom, ... elszámoltunk.
 
Örülök, hogy engem választottál,
hogy ebben az életemben is
velem voltál ...
Kár, hogy nem előbb jöttünk rá.
 
Bárki, aki mellettünk van,
legyen szülő, gyerek, családtag,
igen, ... elszámolni valónk van!
Most Te adsz vissza Néki.
 
A következőkben megfordul a kocka,
nem is érzed, mi a súlya …
Mert rohan a világ,
nem érted tán.
 
Mit is üzen ... ez a szép világ?
 
 
Katalin