Az egészség egyensúlya

Mind a régi időkben, mind a modern tudomány világában úgy tekintették a betegséget, mint a szervezet alapvető egyensúlyának felborulását. A homeosztázis elmélete visszanyúlik az ókori Görögországba, a modern orvostudomány bölcsőjébe. Az elmélet lényege, hogy a test, természetes hajlamánál fogva képes megőrizni a belső egyensúlyt, amely az összes élettani rendszert az egészség optimális szintje szerint tudta működtetni. A régi görögök feljegyezték, hogy amikor ez az egyensúly megbillen, a szervezet belső mechanizmusa automatikusan dolgozni kezd, hogy visszaállítsa.

Ugyanez a homeosztázisra való törekvés tükröződik az immunrendszer működésében is. Ha a szervezet veszélyben érzi az egyensúlyt, teljes erőbevetéssel igyekszik kiűzni az egészséges homeosztázis állapotát fenyegető veszedelmet.

Fontos kiegészítése ennek az utóbbi pár évtizedben kifejlődött képnek, hogy az érzelmi és értelmi egyensúlyt is meghatározó tényezőkként értékelik az egészségben. Persze nem a mai pszichológusok fedezték fel a belső egyensúly jelentőségét. Az ősi Kína bölcsessége például a belső egyensúly elérését tartja minden siker kulcsának az életben. Az amerikai indián hagyomány szintén középpontba helyezte az egyensúly szükségességét a természettel, más emberekkel, és a saját belső létünkkel való kapcsolatban.

Ha elkap bennünket egy betegség, vagy egy sérülés minden fájdalma, jó, ha eltöprengünk ezen az egyensúly kérdésen és elfogadjuk, hogy minden bizonnyal mélyebb változáson kell keresztül mennünk, ha el akarunk jutni belső egyensúlyunk megújult állapotába. A betegség, ha megfelelően használjuk fel, szabad utat jelenthet életünk egy korszakából egy kiegyensúlyozottabb következőbe. Az alapvető hozzáállásunk jelenlegi állapotunkhoz nagyon meghatározó lehet abban, hogy hogyan tudjuk legyőzni betegségünket.
Ha struccként homokba dugjuk a fejünket a betegség elől, ha teljesen rossznak ítéljük azt, és nem akarunk tanulni belőle, és fejlődni általa, akkor alááshatjuk gyógyulási képességünket. Így, még ha felépülünk is a betegségből, kétkedésünk fogékonyabbá tesz bennünket a későbbi egészségi problémákra.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mi vagyunk a hibásak jelenlegi bajunk kialakulásában. A bűntudatnak semmiképpen sincs helye az életünkben, ha betegek vagyunk, mert ez olyan negatív érzelem, amely még jobban kibillent belső egyensúlyunkból.
Úgy is lehet felelősséget vállalni életünk elkövetkezendő lépéseiért, hogy nem cipeljük korábbi hibás lépéseink terhét. Azt kell alapul venni, hogy mindannyian minden tőlünk telhetőt megteszünk életünk minden pillanatában. Ha eddig nem voltunk tudatában az élet bizonyos szempontjainak, s ennek egyensúlyvesztés lett az eredménye, nincs okunk önvádra, vagy bűntudatra. Ahelyett tisztában kell lennünk azzal, hogy a javulás lehetséges, a régi szokásokat fel lehet adni, és képesek vagyunk elérni testünk és szellemünk kiegyensúlyozottabb állapotát.
Mindamellett természetesen ösztönösen küzdünk a betegség ellen. Hatalmas életerő rejlik mindannyiunkban, amely erőt ad egész életünk során. Az immunrendszer mindent elkövet, amire csak képes, hogy felépülésünket előremozdítsa. Hacsak érzelmeink, gondolataink és régi beidegződéseink nem kényszerítenek bennünket olyan állapotba, amely meggátolja immunrendszerünk működését, kitűnő esélyünk van arra, hogy tökéletesen visszanyerjük egészségünket és vitalitásunkat.

A legnagyobb problémát az jelenti betegségünk során, hogy félelmekkel telve küzdünk a kór ellen. Az értelmi és érzelmi aggodalom stressz állapotot hoz létre bennünk, s ez aláássa a gyógyuláshoz vezető biokémiai folyamatokat. A félelem, a tagadás, a zavarodottság, és az ehhez hasonló negatív érzelmek szervezetünkre gyakorolt hatását már meggyőzően bizonyították a tudományos kutatások. Miközben azért küzdünk, hogy visszanyerjük egészségünket, megzavarhatjuk szervezetünk természetes gyógyító működését.

A gyógyulás azonban - ahogy azt bármelyik orvos, vagy ápoló tanúsíthatja -, olyasvalami, amit nem lehet erőltetni. Az a tapasztalat, hogy a gyógyulás akkor a legkönnyebb és a leggyorsabb, ha a páciens végül elfogadja helyzetét, megadja magát a jelen pillanatnak, és ellazítva testét és szellemét kész részt venni a gyógyulás folyamatában. Ennek a megadásnak és elfogadásnak köszönhetően a szervezet szabadon tud küzdeni a jó célért, anélkül, hogy az olyan feszültségek és biokémiai zavarok hátráltatnák, mint amilyeneket az aggodalom, a tagadás, az izom- és mirigy összehúzódás stb. hoznak létre.

Azt remélem, hogy míg egyre többet érhetünk el a betegség tüneteinek kezelésében, ezzel egy időben növelhetjük személyes felelősségünket szervezetünk alapvető homeosztázisáért, amely a tartós egészség feltétele.

Forrás: John Selby