A személyiség fejlesztő munka eredményei
A személyiségfejlesztő munka eredményei – pozitív változások az életünkben /Amint belül, úgy kívül
– az anyag minden belső változást visszaigazol/
– A születési családom és a rokonságom nem támogatott, sőt cserbenhagyott a párkapcsolatom
miatt. Az volt a szándék, hogy szétszakítsák a kapcsolatunkat , de ez szerencsére nem így alakult.
Évek óta szeretetben élek a párommal.
Sikerült vennem egy lakást, amelybe már be is költöztünk, nagyon élvezzük.
A kapcsolatom rendeződött a szüleimmel. Amióta megtettem az életem megváltoztatásához
szükséges lépéseket, másként néznek rám.
Kamasz gyermekemmel is szeretetteljesebb a kapcsolatom, továbbá gyermekemnek is rendeződött
a kapcsolata az édesapjával. Jelenleg külföldön tanul, mégis sokkal közelebb kerültem hozzá lelkileg,
mint korábban elképzelni mertem volna.
A munkahelyemen a munkatársaimmal is jónak mondható munkakapcsolat alakult ki, ami korábban
szintén elképzelhetetlen volt.
Ami a legfontosabb: folyamatosan fejlődöm és változom. Tanácsadóm vezet, folyamatosan biztat,
ugyanakkor ha kíméletesen is, de őszinte. A legnehezebb helyzetekben is kitartott mellettünk, a
párkapcsolat kérdésében egyedül állt mellettünk, a nagy megpróbáltatásokban is hitt bennünk. Ez
nagyon sokat jelentett. Szeretném megköszönni a rengeteg segítséget, figyelmet, szeretetet,
amelyért nem tudok elég hálás lenni.
Krisztina
Aki kedvet kapott élete megváltoztatásához, a következő számon tud időpontot egyeztetni:
Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner: 20 55 33 44 7
A sírás környékezett a boldogságtól
A sírás környékezett a boldogságtól – Édesanyám emlékére
Fontos volt ez a vizualizációs gyakorlat, nem is gondoltam előtte, hogy ennyire. Anyámat
elvesztettem
még óvódás gyermekként. Valójában azt gondolom már, hogy őt senki nem pótolhatta volna,
akárki is lép a helyébe, mert senkinek a szüleit nem lehet mással pótolni.
Ha valaki gyermekkorában elveszti őket, az fel sem méri, hogy mekkora veszteség érte.
Amit megélünk gyermekként a családunkban, arról azt gondoljuk, hogy az a normális.
A családon belül más sem tudja kezelni a tragédiát, mert mindenki azzal küzd, hogy ő maga
feldolgozza
a saját fájdalmát, pontosabban fogalmazva megbirkózzon az űrrel, ami maradt az után, aki eltávozott.
Így volt ez velem is. Volt bennem fájdalom, harag, és még sok minden eltávozott anyámmal
kapcsolatban
és a családom velem maradt tagjaival kapcsolatban is. Rossz volt felismerni,
hogy az anya szót a saját édesanyámmal kapcsolatban nem használtam, annyira tagadtam,
hogy valójában sehogy nem szólítottam. A vele kapcsolatos mondataimnak nem volt alanya,
nem vettem róla tudomást. Borzongató felismerés volt ez. Ennek ellenére viszont nagyon fontos,
hogy úgy éreztem, valami minket „nagyon” összeköt.
Az én szememben ő, az én anyám nagyon különleges ember volt. Mégis azok a képek,
amiket a család sugárzott róla azokban a történetekben, amikben mégis szerepelt
a kollektív családi „tagadás” ellenére, szóval azokban én mégis mindig azt éreztem,
hogy Ő nem olyan volt. Nem írom le, hogy milyennek nem gondoltam őt, inkább,
hogy milyen volt képzeletben találkozni vele, aki az édesanyám volt.
Lelkemben teljesen nyitottan kényelmesen elhelyezkedtem és készen voltam a gyakorlatra.
A külvilág zaja megszűnt, a felvezetés a szokásos volt, nyugtató és biztonságot adó.
Teljesen elragadott valami „más” állapot, olyan „itt van mindenhol” érzésem volt.
Képzeletben ott volt velem szemben, vidám volt és csicsergő, gyönyörű volt,
ahogyan csak egy anya lehet. Azt gondolom, mindig ilyennek képzeltem
egy igazán boldog édesanyát, aki jól van magával és Istennel.
(Nem emlékszem 3-4 éves koromra, hogy milyen is volt, csak fényképekről van némi
benyomásom róla.)
Olyan érzés volt, mint amire azt szokták mondani, hogy „összetartozunk”,
amit úgy szoktak jellemezni, hogy „hazaértem”. Hozzá tartozom, még ha nem is töltöttünk túl sok
időt
egymással ebben az életben. Olyan volt, mint mikor azt érzi a szegény ember, hogy valami nincs
rendben
az ő szegénységével. Mindig is érezte, és most valahogy ráeszmél, hogy nem is szegény, sosem volt
az,
ő mindig is ehhez az emelkedett „valóhoz” tartozik, ami olyan nemes, olyan tiszta, olyan szép,
olyan biztonságos, ami mindig is volt és meg is marad.
Nem éreztem szeretetet, nem azt éreztem, hogy ő az anyám – persze én nem is tudom,
milyen az anyát érezni mellettünk -, hanem azt, hogy ez a nő, aki az anyám,
ő én is vagyok, mi nagyon egyek vagyunk. Ez nem olyan, mint ha az ember visszamenne
az anyaméhbe,
itt nincs igazi materiális érzés, legalábbis nekem nem volt.
Ami viszont itt következett, olyat én még soha nem éreztem. Mintha belefeküdtem volna
egy gyönyörű,
vakítóan sárga folyamba, ami nem akar elsodorni, hanem inkább feltölt. Csak folyt és folyt át rajtam,
mindenemet átjárva.
Ilyen az anyám, ennyire védelmező, ennyire tiszta és bölcs, ekkora szeretet van benne.
Hisz, akkor én is hasonló vagyok, nekem is megvan a lehetőségem – gondoltam -,
hogy én magam ezt megteremtsem magamnak és adjak másnak is. Csak hagynom kell,
hogy belőlem is kiáradhasson, anélkül, hogy bárminek esélye lenne ezt megrontani,
elzárni, korlátozni.
Azzal az érzéssel tértem vissza éber tudatállapotomhoz, hogy „ezt én egyedül is bármikor
megtehetem.”
Az anyám bennem is megvan. Nem kell, hogy kívül megjelenjen.
A sírás környékezett a boldogságtól, hogy megleltem azt, ami mindig is megvolt bennem,
csak nem mertem hagyni, hogy a felszínre jöjjön, és persze nem is mertem hinni sem,
hogy mindez a sok jó én is vagyok, én ilyen is vagyok.
Anyámról korábban mindig olyasmiket hallottam, hogy nagyon okos volt, de nem igazán
életrevaló. Most ez a kép egy csapásra megszűnt, ő sosem volt visszahúzódó.
Pusztán nem foglalkozott olyannal, amit nem tartott lényegesnek az életben.
Tulajdonképpen a bennem korábban kialakult kép újjászületett, elevenné vált,
és a helyére került. ÍGY JÓ, CSAK ÍGY JÓ!
Kívánom, hogy mindenki tapasztaljon meg ilyet egyszer életében, azaz:
nem lehet elveszett, nem lehet rossz, hogy megismételhetetlen és nincs megbocsáthatatlan semmi
sem.
László
Segítség a gyász feldolgozásában, vizualizációs gyakorlatok: Berkó Zsófia 20 55 33 44 7
A megerősítések pozitív hatása
Köszönöm a gondolatébresztő írásokat, a pozitív megerősítéseket és a gyakorlatokat. Minden nap
használom őket, és ennek következtében minden nap látom és érzem az új dolgokat megvalósulni az
én életemben és a környezetemben élő emberek életében egyaránt. Nagyon nagy áldás, maga a
csoda. Szó szerint minden nap apró csodákat tapasztalok.
Új kapuk nyílnak meg, kapkodom a fejem, milyen hatással vannak rám és általam a környezetemben
élőkre. Boldogság látni a pozitív változásokat. Hogy csak egy konkrétumot említsek, a
munkahelyemen sokat javult a hangulat, a munkatársnőmmel eredményesen tudunk együtt
dolgozni, összebarátkoztunk.
Nem gondoltam volna, hogy ennyi boldogság, változás, öröm, szeretet vár rám ezen az úton.
Megdöbbentő!
Ivett
Ezek a tapasztalatok a Te számodra is elérhetők, csak el kell indulni az ÚTON !
Ajánlom figyelmedbe a „Tematikák” menüpont alatt található „Egyéni terápiák” leírást.
Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner
Időpont egyeztetése: 20 55 33 44 7
A meddőség lelki okai
Egy az alternatív módszerek létjogosultságát is elismerő nőgyógyász javaslatára fordultunk a Gyógyító
beszélgetés módszeréhez, hogy az oly régóta vágyott gyermekáldás végre valósággá váljon. A közös
munka döbbenetes felismeréseket eredményezett. Szerencsére a férjem is vállalkozott erre a lelki
utazásra, mely által az évek óta fennálló feszültségek mélyebb okait megértettük. Az is óriási
energiákat szabadított fel, hogy a kezdetektől jelen lévő anya-fiú-menny problémakör is
feldolgozásra került és nagy meglepetésünkre, a harmadik személy hozzáállása is megváltozott.
Ennek következtében feleslegessé vált az orvosok által előjegyzett mesterséges megtermékenyítés,
ugyanis szinte az utolsó pillanatban természetes úton megfogantam, ma már egy csodálatos,
tökéletesen egészséges kisbaba boldog szülei vagyunk.
Edina
A házasságomban nem éreztem magam biztonságban
„Akkoriban a házasságomban, a férjemmel való kapcsolatomban nem éreztem magam
biztonságban.”
Minden azzal kezdődött, hogy mindkét mellemben fájdalmas csomókat tapintottam ki. A megfelelő
vizsgálatok elvégzése után kiderült, szerencsére jóindulatú daganatokról van szó, így ezeket az
„elváltozásokat” nem kell műtéttel eltávolítani. mivel az értékhatárok alatt maradt a méretük. Vissza
kell mennem ellenőrzésre hat hónap múlva, a doktornő szerint más teendőm egyelőre nincsen.
Én azonban nem tudtam ebben megnyugodni, mert igen negatív kicsengése volt a leletben
megfogalmazott „jóindulatú daganatnak”. Nem nyugodtam meg azért sem, mert az egyik
szakvélemény alapján a csomók bármikor begyulladhatnak, megnagyobbodhatnak. A probléma
eredendő oka nem volt teljesen tisztázva.
Tudatában vagyok, hogy a betegségeknek mindig, minden esetben lelki okai is vannak. Szerettem
volna tudni az igazi okát a szervezetem által létrehozott elváltozásoknak. Bíztam, és most is bízom
abban, hogy ha a szervezetem létrehozta a csomókat, akkor, ha feltárjuk és oldjuk a lelki okokat, el is
tudja tüntetni azokat.
Tanácsadóm javaslatára elvégeztünk egy általa vezetett vizualizációs gyakorlatot, melynek során,
kellő felvezetés után ráhangolódtam a problémás testi területekre. Legnagyobb megdöbbenésemre
fény derült arra, hogy az egyik csomó létrejötte a lányom megszületése utáni lelki konfliktusokra
vezethető vissza. A gyermekemet megszültem, de csak három hétig tudtam szoptatni, és később csak
tápszerrel tudtam őt táplálni.
Akkoriban a házasságomban, a férjemmel való kapcsolatomban nem éreztem magam biztonságban.
Egyedül maradtam a problémákkal, a kétségekkel, az aggodalmakkal, a félelmekkel, mindenféle
bizonytalansággal.
A gyermekemet szerencsére sikerült felnevelnem egészségben, szeretetben, az azóta eltelt évtizedek
alatt azonban gondolatban folyamatosan bántottam a melleimet azért, hogy nem termelt a
gyermekem számára elegendő anyatejet, holott egy gyermeknek az a legfontosabb, nélkülözhetetlen
tápláléka. A melleim ebben nem voltak, nem lehettek hibásak, nem lett volna szabad ezért őket a
gondolataimban szidalmaznom, bántanom.
A másik nagy csomó kialakulásának háttereként az én megélésem szerint az merült fel, hogy évek óta
nem vagyok már megelégedve a testem kinézetével. Egyszerűen nem szeretem a testemet. Az utóbbi
években számtalanszor elégedetlenkedtem, különösen a melleim formáját és méreteit illetően.
Kényelmetlen volt a melltartó használata, minden, ami a mellekkel, a nőiesség jelképével
kapcsolatos, így gyakorlatilag a nőiességemet kérdőjeleztem meg. Szeretnem kellett volna a
testemet, a melleimet, hiszen engem szolgálnak, születésem óta.
A gyakorlat során különböző vizualizációs gyógyító technikákat alkalmaztunk, melynek befejeztével
kiderült számomra, hogy a gondolatoknak és a kimondott szavaknak milyen nagy a teremtő ereje
akár negatív, akár pozitív tekintetben. Ha szeretnék egészséges maradni, akkor szükséges és érdemes
teljesen megváltoztatnom a testemről, a melleimről alkotott véleményemet és megítélésemet.
Nagyon szerencsésnek érezhetem magam, mivel lehetőségem volt arra, hogy a probléma, illetve
feladat egészével foglalkozzam. A lelki tényezők mellett természetesen fontos odafigyelnem a testi
síkra, azaz a helyes és egészséges táplálkozásra, a testmozgás szükségességére is.
Szeretném megköszönni a lehetőséget, az odafigyelést, a gondoskodást.
Evelin
Boldogság
Nagyon rossz lelkiállapotban mentem el egy felismerésekben gazdag léleképítő tréningre, ahol
megismerhettem tanácsadómat és az általa összeállított „Gyógyító beszélgetés (Kék
pillangó)”módszert. Rögtön tudtam, hogy ez a komplex, egyedi, személyre szabott módszer segíthet.
A beszélgetések és vizualizációs gyakorlatok során tanácsadóm segített helyre tenni az apró
mozaikokat az életemben. Segítségével felfedeztem önmagam, „rátaláltam” újra a családomra.
Édesapám a legutóbbi találkozásunkkor azt mondta, hogy visszakapta a lányát. A közös munka során
megoldottam régóta húzódó problémáimat és végül rátaláltam a szerelemre.
Hihetetlen volt egy-egy vizualizációs gyakorlat hatása. Lezártam a régi kapcsolataimat, és amikor már
úgy éreztem, lelkem készen van egy új párkapcsolatra, alaposan átgondoltam, hogy milyennek
szeretném, milyennek képzelem el ideális esetben. Szinte hihetetlen, de napok múlva megjelent. Első
látásra szerelem volt!
Azóta teljesen megváltozott az életem. Bár már sok mindent másként látok és képzelek el, mégis
olyan, eddig nem ismert boldogságban élek, amelyet megtapasztalni egy csodálatos kincs.
Összeházasodtunk, és ma már egy csodálatos gyermek édesanyja lehetek.
A „Gyógyító beszélgetések” nélkül nem hiszem, hogy mindezt átélhettem volna.
Veronika
Időpont egyeztetése: 20 55 33 44 7, berko.zsofia@gmail.com
Alvászavar
Régóta küzdöttem ezzel a problémával, számos alternatív gyógymódot kipróbáltam, de ezek
eredményeképpen mindösszesen maximum négy-öt órát tudtam aludni éjszakánként, de lelki
terheltség esetén nem volt ritka a két-három órás alvási időszak sem. Már az első beszélgetés után, a
régi, elnyomott szorongásaim oldódása következtében sikerült hat órát aludnom. Hosszú évek óta
nem volt ilyen kellemes, pihentető alvásban részem. Azóta a hat-nyolc óra időtartamú alvás az
általános, de előfordult már az is, „amiről korábban álmodni sem mertem”, hogy az elmúlt időszak
elmaradásait bepótolva sikerült tíz órát is aludnom egyhuzamban.
Móni
Dohányzásról való leszokás
Bár sosem voltam erős dohányos, az esténként elpöfékelt, jobb napokon kettő, de rosszabb napokon
akár hat szál cigaretta sem használt az egészségemnek, így szerettem volna mielőbb megszüntetni ezt
a káros és költséges szokást. Az első beszélgetést követően egy-két alkalommal még rágyújtottam, de
közel sem nyújtotta a dohányzás azt az érzést, mint korábban, így végig sem tudtam szívni a szálakat,
inkább eldobtam. Közben pedig annyira távolinak tűntek azok az érzések, amiért korábban
rágyújtottam. A beszélgetések nyomán egyre jobban érzem magam mind testileg, mint lelkileg. Ma
már elmondhatom magamról, hogy semmilyen körülmények között sem dohányzom.
Éva
Életeken átívelő csodák
Életem legmélyebb szerelme. Az első találkozásunk legáthatóbb érzése – „hogy mi már ismerjük
egymást”, s ez a kapcsolatunk alatt mindannyiszor csak újra és újra beigazolódott. Az érzés, amit mi a
szerelemmel ruháztunk fel… talán nem is az volt, hanem sokkal inkább a mély, színtiszta szeretet…
Megvan a vágy és lángolás…, de a mélyről jövő érzés a legerősebb, hívhatjuk akár szerelemnek, vagy
szeretetnek… Furcsa érzések kerítettek hatalmába, és én magam sem értettem, ha tükörbe néztem;
őt láttam viszont…, ha sokáig csak néztük és néztük egymást, csendben, meghitten; egy idő után
magamat láttam az Ő arcvonásaiban… Megmagyarázhatatlan és különös, de mégsem volt soha
ijesztő. Nem értettük, hogy bár kettőnk párkapcsolata úgy tűnt, félresiklott, miért van hosszú évek
után is ugyanolyan intenzív érzés bennünk. Ugyanúgy tovább él az egymás iránti tiszta szeretet,
szétválaszthatatlan és biztos érzés, a kötődés, hogy bár nem vagyunk együtt, tudjuk, hogy valami
soha nem múlik el, s bár fizikailag nem, de lelki síkon mindörökké együtt maradunk. Éveken keresztül
küzdöttünk ellene, de ráébredtünk, hogy nem nyomhatjuk el magunkban ezeket az érzéseket, mert
az fájdalmat okoz, és belülről szépen, lassan felemészt. Elfogadtuk a helyzetet, megbeszéltük, hogy
mindig is fontosak leszünk egymás életében, mert úgy tűnik, az érzés továbbra sem múlik, holott már
réges-rég nem egy párt alkotunk.
Történt egyik ősszel, hogy az én utam -, a belső hang,- és a barátnők-, elvezetettek a „Gyógyító
beszélgetésre”, ahol fokozatosan tártuk fel lelki tusáim gyökereit az élet fontosabb állomásai alapján,
megoldást nyújtva lelki fejlődésemhez, önmagam megtalálásához.
Egyik alkalommal egy vizualizációs gyakorlat során egy képzeletbeli, szimbolikus időutazást élhettem
át, ami választ adott számtalan, bennem kavargó kérdésre, amik úgy tűntek, még mindig nem
hagyták lelkemet megnyugodni.
S hogy mire is vártuk a válaszokat? Az évekkel korábban lezárult szerelem még mindig oly erősen
érezhető kötelékének miértjét kutattuk ez alkalommal.
Még ma is hihetetlen számomra, hogy mennyire kellett ez a megértéshez, holott titkon féltem, hogy
vajon mit fogok látni. Tanácsadómtól vártam a választ, hogy biztos szükséges-e? Nem úgyis mindegy
már? Fontos ez? De az intuíciónk segítségével az a jelzés érkezett, hogy fontos és segít… Úgy hiszem,
valóban így történt!
Kitisztult bennem kettőnk kapcsolata és helyre került minden. Megnyugodtam és már nem aggódom
semmi miatt. Utóhatásként még sok minden eszembe jutott, sok mindent megértettem. Egy viszont
biztos! Kell, hogy ne veszítsük el a kapcsolódást! Fájdalmas lenne, ha nem éreznénk egymás
jelenlétét, ami korábban is szívszaggató volt.
Az a legjobb az egészben, hogy a lelkünket nem csaphatjuk be! Hiába palástoljuk az érzést, saját
magunk előtt nem titkolhatjuk el, mert az érzés a legerősebb!
Hiszek a lélekben, a csodákban, még ha próbálok a realitás talaján is mozogni, vannak dolgok, amiket
nem lehet megmagyarázni, csak érezni. Ha nem velem történt volna mindez, talán én sem hinném
el.
De a vizualizációs gyakorlat során láttam! Láttam kívülről egy képet, ami még most is erősen bennem
van.
ÉS AZ ÉRZÉS! Minden érzést átéltem a jelenetben! Csak úgy tomboltak bennem…
Hisz’ tudom -, minthogy addig is tudtam, de a látottakkal megerősítést nyert, hogy-, mi mindig
„együtt leszünk” – ha fizikailag nincs is rá mód. Való igaz, hogy elszakadni sem fogunk soha egymástól,
lelkünk összekapcsolódott,- és nem is szeretnénk, ha elszakadna ez a kötelék – egyikünk sem
szeretné! Ezért küzdöttünk most is, ezért küzdöttünk azokban a megjelenő korábbi képekben is. Nem
hiába van bennem és őbenne is ez az érzés. Ez valami olyan tiszta kapcsolat, olyan mély érzés, hogy
ezen nem változtathat senki és semmi! Így szép, meseszép és igaz!
Tanácsadóm csak kérdezett, én pedig soroltam, amit látok… és közben potyogtak a könnyeim!
Felszakadtak a sebek… Most is könnybe lábad a szemem, ha csak visszagondolok, mert még mindig
érzem!
Rádöbbentem, hogy korábban…, akkor … én elhagytam Őt… Sajnos nem volt más választásom és
nagyon fájt… Neki főleg! Nem értette meg, haragudott, dühös volt és csalódott, nagyon egyedül
érezte magát. Vérzett a szívem, hogy ilyen érzésekkel hagytam magára és nem tudtam
megmagyarázni neki, elmondani neki, mennyire szeretem… szerettem… óh, Istenem! Imádtuk
egymást,… de akkor is csak rövid időre lehettem mellette! Mégis vele maradtam, mellette voltam,
akkor is, amikor már fizikailag sajnos nem ölelhettem át, de mindig vigyáztam rá! Ő volt a
legfontosabb a világon!
Hiszem, hogy ezek az erős érzések maradtak meg bennünk ez idáig, és az ésszel fel nem fogható,
megmagyarázhatatlannak tűnő szoros kötelék gyökerei. Ezek az életeken átívelő véget nem érő igazi
csodák!
Nagyon örülök neki, és hálás vagyok tanácsadómnak és annak, hogy sikerült! Hogy napvilágra került
mindez, mert ez egy csoda! De már értjük és azóta hagyjuk, hogy történjenek a dolgok, annak rendje
és módja szerint. Hiszen minden úgy van jól, ahogy van!
Ez a vizualizációs gyakorlat segített megérteni egy erős érzést, segített megbizonyosodni arról, hogy
amit lelkünk mélyén hiszünk és érzünk, az csalhatatlan és a velejéig hatoló örök igazság! Nincs más
dolgunk, csak hinni neki!
Hajnalka
Vizualizációs és mentális gyakorlatok – Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner
20 55 33 44 7
Egy születendő gyermek tanítása
A vizualizációs gyakorlat elején képzeletben egy lépcsősoron lépegettem lefelé. Egyre inkább
elengedtem a körülöttem levő tárgyak képét, a hangokat. Egy képzeletbeli utazásra indultam, hogy a
belső megérzések útján kapcsolatot teremtsek a méhemben növekedő jövendőbeli gyermekemmel.
Rózsaszín- mályvás színű képek sejlettek fel bennem, melyek nyugalmat árasztottak. Hamarosan
felsejlett egy embrió képe is és furcsa mód azt éreztem, félelem és bizalmatlanság árad felőle.
Önkéntelenül megnyugtattam, nem akarom bántani, engedje, hogy benyomásokat szerezzek róla.
Magamban feltettem a kérdést, mi az, amiért hozzám látogatott, mit szeretne tanítani nekem?
Ekkor furcsa mód kialakult bennem egy belső megérzés, egy sugallat, mintegy válaszként:
Abban szeretne segíteni, hogy tudjak nyitni új dolgok felé, amik elől elzárkózom, hogy tudjak hálás
lenni mindenért, amit oly sokszor természetesnek veszek,
hogy újra tudjak figyelni azokra az értékekre, amelyekre már nem figyelek, hogy rá tudjam bízni
magam egy nálam bölcsebb, magasabbrendű Erőre.
Felmerült bennem az a kérdés is, van-e rá lehetőség, hogy tanítson és üzenjen nekem, megérzések,
sugallatok, intuíciók formájában.
Határozottan azt éreztem, igen, erre is van lehetőség.
Meghatódtam, ugyanakkor elárasztottak a kétségbeesettség hullámai. Bár nincs szándékomban
bántani őt, mégis szeretném, ha visszafordulna. Szeretem őt, de nem szeretném, hogy most jöjjön.
De a következő gondolatom az volt, ha mégis marad, próbálom majd szeretettel fogadni…
Szeretteljes, békés, felemelő érzésekkel, hálával a szívemben indultam felfelé a
képzeletbeli lépcsőfokokon a polaritás világába, a tárgyak, hangok megszokott,
jól ismert díszletei közé…
Éva
Vizualizációs gyakorlatok, kapcsolatteremtés – Berkó Zsófia önismereti tanácsadó,
személyiségfejlesztő tréner
Időpont egyeztetése: 20 55 33 44 7
Hajhullás
A harmincas éveim elején járó fiatal nőként rémülettel töltött el, amikor felfigyeltem arra, hogy
foltokban erős hajvesztés lépett fel nálam.
Évekig küzdöttem a problémával, minden lehetséges módszert, orvost, étrend kiegészítőt
megpróbáltam, de semmi nem segített.
Egy vizualizációs gyakorlat segítségével feltártuk a tünet gyökerét és ráébredtem, hogy problémámat
a nőiség megélésének hiánya okozza.
A mögöttes ok tudatosulása után láttam lelki szemeim előtt, amint a hajam ismét nőni kezdett.
Tanácsadómmal tudatosan kezdtünk dolgozni a témán és néhány héttel később a hajam állagában
javulást tapasztaltam,
ami visszaadta számomra a reményt.
Lili
Gyógyító beszélgetés tapasztalatok – A szeretet gyógyító ereje
Azért tartom fontosnak megosztani a tapasztalataimat, mert nagyon szkeptikus voltam a módszert
illetően. Egy ilyen honlapra tévedve, korábban soha nem éreztem volna indíttatást, hogy kipróbáljam,
mit adhatnak nekem a „Gyógyító beszélgetések”. Számomra megfoghatatlannak tűnt.
Egy alkalommal a kolléganőm mesélte, hogy a barátnőjével önbizalom építő tréningre mennek.
Legyintettem és arra gondoltam, lehetne jobb elfoglaltságuk is. Majd el is feledkeztem a dologról.
Telt múlt az idő és már-már úgy éreztem, az életemben hosszú ideje tovagyűrűző problémák lassan
maguk alá temetnek. Körbenéztem és azt láttam: itt állok a harmincas éveim elején és romokban
hever az életem. Mindig céltudatos voltam, görcsösen irányítani akartam az életemet. Most viszont
azt éreztem, tehetetlen vagyok, elveszítettem az irányítást.
A sors úgy hozta, hogy találkoztam a kolléganőm barátnőjével, aki az önbizalom építő tréninget
követően továbbra is járt gyógyító beszélgetésekre. Ott állt előttem sugárzó arccal, és mesélt a
pozitív változásokról, amiket néhány hónap alatt sikerült elérniük ezzel az egyedi, összetett
módszerrel. Akkor úgy döntöttem, bármilyen szkeptikus vagyok, egy próbát megér. Bármit kipróbálok
már, csak történjen valami…
Már az első alkalommal elvégzett gyakorlatoknak voltak pozitív hozadékai, de akkor még hadakoztam
magammal – biztosan csak bemesélem magamnak, hogy bármi megváltozott, azok a dolgok, amiket a
foglalkozások során megéltem, csupán képzeletem szüleményei voltak.
A második alkalommal azonban történt valami, ami mellett már nem tudtam közömbösen elmenni.
Amint a „Belső gyermek” program keretében egy vizualizációs gyakorlat során édesanyám ölébe
kellett képzelnem magam csecsemőként, erős nyomást éreztem a mellkasomon. Ez az érzés akkor is
megismétlődött, amikor a kisdedkorommal foglalkoztunk.
A „Gyógyító beszélgetéseink” során feltártuk ennek az érzetnek a régmúltban gyökerező okát, az
életemet tudat alatt meghatározó, komoly feszültséget. Volt egy testvérem, aki az én születésem
előtt rövid idővel halt meg és ez a trauma meghatározta édesanyám lelki állapotát a várandósság
alatt és születésem után is. Az anyától kapott érzelmi benyomásokon keresztül pedig az én
érzelemvilágomat szintén. Ezért volt nagy szükségem arra, hogy rendezzem a lelkemben ezt a
tragédiát.
Amint el kellett képzelnem, hogy ráhangolódom erre a kisfiúra, ismét erős nyomást éreztem a
mellkasomon és a torkomban. Önkéntelenül feltört belőlem a kérdés: Miért ment el? Erre az a válasz
sejlett fel bennem, nem én vagyok a hibás, ennek így kellett lennie. Határozottan azt éreztem,
nagyon szeretjük egymást. Ezen a ponton kitört belőlem a sírás. A szívtájékon és a torkomban a
nyomás teljesen megszűnt. Úgy érzem, most köszöntem el tőle és döbbenten tapasztaltam, hogy
most már a megkönnyebbüléstől és a boldogságtól potyognak a könnyeim.
Előtte soha sem gondoltam volna, bármi módon kötődhetek valakihez, aki a születésem előtt ment
el. Az elfojtások és a tudatalatti tartalmak sok kellemetlenséget okoznak az életünkben. A
szeretetnek azonban valóban gyógyító ereje van.
Úgy érzem, egy hosszabb út elején járok még csupán, de már most tapasztaltam olyan pozitív
változásokat az életemben, amelyek tükrében úgy vélem, minden korábbi kétkedésem ellenére,
megfelelő helyre fordultam segítségért, a megfelelő úton járok.
Laura
Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner
www.gyogyitobeszelgetes.hu, info@gyogyitobeszelgetes.hu 20 55 33 44 7
www.facebook.com / Gyógyító beszélgetés (kék pillangó)
Ének az esőben
Az elmúlt időszakban a hatékony gyógyító munka segítségével nagyon sok rosszat, terhet, negatív
bevésődést engedtem el. Ezek a megszokások, mint a hagyma héja, rétegről rétegre szépen lassan
váltak le rólam. Egyszer csak azt éreztem, hogy egyre jobban és jobban vagyok, és ezt nem csak
mondom, hanem így is érzem és kifelé is sugárzik. Egy önzetlen mosoly sokszor többet jelent száz
kedves szónál és csak azon veszed magad észre, hogy mosolyogsz valami apróságon és a lelked tele
szeretettel. Jó érzés.
Azt érzem, hogy jól vagyok, de… és már megint ott az a fránya DE. Nem tudom azt mondani, hogy „jól
vagyok, de…” és jönnek a hiszti hegyek és a panaszkodások, mint régebben. Most a „de” után valami
más, új, szokatlan érzés jön: üresség. A sok elengedett negatív dolog, megszokás helyén jelenleg még
üresség tátong. És itt jön a pozitív DE: Végre megteremtettem a helyet a jó dolgok számára és alig
várom, hogy bevonzzam őket. A pozitív gondolatok pozitív dolgokat vonzanak be, hát állok elébe:
GYERTEK!
És honnan tudom, hogy jó úton haladok efelé? A minap koncerten voltam, ahol elkezdett cseperegni
az eső, és a bosszankodás helyett én csak mosolyogva énekeltem tovább a dalt. Az elengedés nem
egyik napról a másikra megy. Viszont, ha nem kezded el, akkor sose érkezik meg a változás az
életedbe. Ezért szerintem vágj bele Te is, mert nincs mit veszítened!
Edit
Időpont egyeztetés: Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, tréner 20 55 33 44 7
Kapcsolat rendezése édesapával
Izgulok, mert tudom, ebben a gyakorlatban képzeletben édesanyám mellett édesapával is fogok
találkozni, akivel már öt éve nem beszéltem. Egyszerűen ki akartam zárni az életemből. Kiskoromban
ment el, hatalmas űrt okozva ezzel bennem. A gyakorlat során képzeletben az időben visszautazva
először édesanyámmal találkoztam. Fiatal volt, én pedig kis gyermekként a karjában voltam. Nagyon
békés, boldogító érzés volt, majd elképzeltem azt az időszakot, amikor még édesanyám volt kicsi
gyermek. Ott állt, fehér ruhácskában egy konyhában, az ujja a szájában volt és szívszaggatóan
zokogott. Hüppögve mondta, nagyon hiányzik neki az apukája. Amikor kisbaba volt, őt is elhagyta az
édesapja. A fantáziaképben csak annyit tudtam mondani neki, hogy tudom mit érez.
Majd képzeletben ismét visszamentem az időben. Édesapám egy széken ült összeroskadva és
hanyagul tartott engem kicsiként az ölében. Könnyes szemekkel kérdőre vontam, hogy miért hagyott
el. Nem mondott semmit, csak sírt. Nem tudtuk megölelni egymást, ahogy az életben sem. A vállára
hajtottam a fejem és együtt sírtunk. Majd képzeletben visszatértem azokba az időkbe, amikor
apukám volt kisgyermek. Hihetetlen édes, gyönyörű, szeretetreméltó kisgyerek, a szívem majdnem
megszakadt, hogy így el van keseredve. Sírva kiabált nekem, hogy ő nem kell senkinek. Őt
gyermekkorában a szülei árvaházba adták. Rám nézett és azt mondta, neked sem kellek. Összeszorult
a szívem és a lelkem egyszerre. Sírva mondtam neki, hogy de, ő kell nekem! Hirtelen mosolyra húzta
a száját és a nyakamba borult, őt is magamhoz szorítottam, éreztem az összetartozást, úgy mint
korábban édesanyámmal.
Megkönnyebbültem, sok mindent megértettem.
Még aznap este felhívtam édesapámat. Féltem a találkozástól és attól, hogy nem tudom elmondani
neki azt, amit a gyakorlat során képzeletben megtettem, de szerencsére sikerült. Magától is
megölelt néhányszor, ami tőle nagyon szokatlan. Nagyon hálás vagyok ezért, mert a vele való
találkozás után éreztem magam életemben először teljes embernek.
Anikó
Kezelhetetlen kamasz
A kamasz édesanyja állandóan magát vádolta feltételezett rossz nevelési módszerei, illetve a
közelmúltban történt válása miatt. Úgy érezte, lánya elvált férjét, azaz édesapját jobban szereti és
már csak vele szeretne lenni. Érthető módon félt gyermeke elvesztésétől. A kamasz lány olyan
személyiséggel bír, amely arra készteti, hogy állandóan keresse az anyával való konfliktusokat. A
kísérletek, amelyek a dacát hivatottak megtörni, eleve kudarcra vannak ítélve. Egyszerűen szüksége
van a függetlenségre, az önmagáért vállalt felelősség átélésére.
Az önismereti munka jól jött a pályaválasztás nehéz döntési helyzetében is. Neki nem egyszerűen
munka kell, hanem hivatás, ahol megélheti kalandvágyát, ahol úgy érzi, igazán fontos, amit tesz,
illetve begyűjtheti munkája nyomán a csodálatot és az elismeréseket is. Segítőkészsége eddig rejtve
maradt a család előtt, ugyanis a lány ezt a szürke hétköznapok monoton, számára lehangoló
hétköznapjaiban nem tudta a felszínre hozni.
Hagyni kell, élje önálló életét, de következetesen meg kell követelni tőle a közösen hozott
játékszabályok betartását. Rá inkább a dicsérettel lehet hatni, mint a büntetéssel, így amikor csak
tehetik, dicsérjék, ezáltal motivált lesz a még több jóra, illetve csak így marad őszinte. Fontos az
őszinteség, mert a szülői kontrollt így lehet megtartani. Mivel jó szervező és segítőkész, meg lehet őt
bízni igazán komoly, semmiképp sem hétköznapi feladatokkal, így begyűjtheti majd a babérokat és a
kalandvágyó fantáziája is le lesz kötve.
Az édesanya ma már sokkal megértőbb a lányával kapcsolatban, így a kapcsolatuk is sokat javult.
Elérhetőség: 20 55 33 44 7
info@gyogyitobeszelgetes.hu
Megtapasztaltam milyen érzés lehet apának lenni ……
Nem először fordult elő, hogy éppen egy párkapcsolati szakítás kellős közepén merült fel a gyanú, mi
szerint egy kis Lélek szeretne hozzám leszületni. Így elérkezettnek láttam az időt egy lelki szintű
tisztázásra.
A vizualizációs gyakorlat kezdetén egy képzeletbeli, gyönyörű szép kislány alakja bontakozott ki, nagy
boci szemekkel, hosszú barna hajjal, körülbelül négy éves lehetett. Meg volt szeppenve és a
szemecskéi csillogtak. Nem szólt semmit, de érezni lehetett a kettőnk közti köteléket és azt is, hogy
csalódott.
Képzeletben elmondtam neki: ne aggódjon, legyen türelemmel egy kicsit, amíg megtalálom neki azt
az anyukát és magamnak azt a párt, akivel meg tudnám neki adni azt,
amit szeretnék. Elmondtam neki, biztosan nem leszek tökéletes apa, de nagyon igyekezni fogok.
Sokat tanulunk majd egymástól. Szeretném, ha egy olyan családba tudna leszületni, ahol érezné, a
szülei nagyon szeretik egymást és őt is.
Miután elmeséltem neki mindent, megnyugodott, de azért érezni lehetett rajta, hogy várja már azt a
pillanatot, amikor újból találkozni fogunk. Elbúcsúztunk, a sziluettje elhalványodott, én pedig
visszatértem a hétköznapi tudatállapot szintjére.
Erre a pár pillanatra mindig emlékezni fogok, ezen gyakorlat során sikerült először átéreznem, milyen
lehet apának lenni, felelősséget vállalni valakiért, úgy hogy a fizikai világban még nem vagyok apa.
Csodálatos élmény volt.
Egy jövendőbeli apa
Vizualizációs gyakorlatok gyermekvállalással kapcsolatos problémákra: Berkó Zsófia önismereti
tanácsadó,
személyiségfejlesztő tréner 20 55 33 44 7
Megtaláltam méltó társam
Évek óta kerestem a vágyott méltó társamat. Több férfival megismerkedtem, de valami mindig
visszatartott attól, hogy készen álljak hosszú távra elköteleződni bármelyikük mellett is. Az
ismerőseim azt mondták túlságosan maximalista vagyok, de én hittem benne hogy létezik az a férfi,
aki minden szempontból a tökéletes társam lesz.
Régóta összeírtam egy listában, hogy milyen társat képzelek magamnak és kértem a Mindenhatót,
hogy segítse egymásra találásunkat. A vonzás azonban mégsem működött. Valami hiányzott, én
pedig nem tudtam, hogy mi lehet az. A hitem végig erős volt, hogy meg fogom találni azt a férfit, aki
testileg, lelkileg, szellemileg a méltó társam lehet. Három lényeges dolgot azonban még meg kellett
tennem, ahhoz, hogy végül egymásra találjunk.
1) Maradéktalanul el kellett engednem a kötödést az egyik régi párkapcsolatomhoz, ami akkor még
valamennyire része volt az életemnek. Megköszöntem a volt páromnak mindazt, amit tőle kaptam és
a szívembe fogadtam őt hálával egy elengedő vizualizációs gyakorlat során.
2) Azon kívül, hogy én milyen férfira vágyom, megfogalmaztam azt is, hogy én mit adhatok ennek
a férfinak. Immár két listám volt egy lapon: a méltó társ leírása és annak a leírása, hogy ő mit kaphat
tőlem a kapcsolatunkban. Elégedetten szemléltem a harmóniát a két lista pontjai között.
3) Végül egy Méltó társ bevonzását segítő vizualizációs gyakorlat során elképzeltem, ahogy előttem
áll a férfi,
aki minden szempontból a megfelelő társ számomra és én is a megfelelő társ vagyok az ő számára.
Láttam, ahogy összeköt bennünket egy fénysugár, fogjuk egymás kezét és elmerülünk egymás
tekintetében.
Ezután elképzeltem, ahogy átöleljük egymást és éreztem, hogy szétáradt bennem a szeretet
és a nyugalom érzése.
Körülbelül egy hónappal később egy társkereső oldalon keresztül megismerkedtem egy férfival,
és először éreztem életemben azt, hogy teljesen el tudok fogadni egy férfit, minden jó és rossz
tulajdonságával, körülményeivel együtt. Pont olyan, amilyen társra vágytam. Nem akartam elővenni a
listát, hogy ellenőrizem a tulajdonságokat, de tudom, hogy kipipálnám az összes pontot.
Hálával gondolok a Mindenhatóra és tanácsadóm közreműködésére, hogy megtaláltam Őt.
Orsi
Segítség párkapcsolati problémák esetén:
Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner 20 55 33 44 7
Miért olyan nehéz elfogadni a boldogságot
Tegnap ismét volt egy döbbenetes „aha” élményem, amitől azt éreztem, hogy látni kezdem a teljes
képet.
A tükör egyértelműen a párom volt ebben a történetben és egy korábbi mondata indított el bennem
ismét egy felismerést. Azt írta, hogy „egyre bátrabban fel merem vállalni önmagam előtt, hogy
BOLDOG VAGYOK”. Ezen nagyon elgondolkodtam, hogy miért is olyan nehéz elfogadni a boldogságot.
Milyen furcsák is az emberek. De rá kellett jönnöm, hogy én sem tudom megengedni magamnak a
boldogságot és egy igen komoly önbüntető programot futtatok tudat alatt.
Néhány nappal ezelőtt volt egy rendkívül mély pontom. Teljesen beletemetkeztem az önsajnálatba,
mert az utóbbi időben a fizikai problémáim annyira elhatalmasodtak, hogy már teljesen rányomták a
bélyegüket a mindennapjaimra. A hajproblémám sokat romlott és ráadásul duplán sajnáltam magam,
mert azt éreztem, hogy bár van párkapcsolat az életemben, de nem lehetek boldog, mert ha ilyen
mértékben amortizálódok fizikailag, akkor én már nem is leszek nő hamarosan.
Elgondolkodtam azon, hogy mikor kezdődtek ezek a problémák. A hajproblémámat mindig is egy
előző párkapcsolathoz kötöttem. Anno úgy éreztem, hogy ez Isten büntetése az én elkövetett
hibáimért, de aztán próbáltam felülbírálni ezt az elképzelésemet.
Az is szöget ütött a fejembe, hogy amióta a mostani párommal közelebbi kapcsolatba kerültünk
gyakorlatilag erősödtek a fizikai problémáim. Ráébredtem arra is, hogy miért éppen a hajam játszik
központi szerepet. A női hajról mindig úgy gondolkodtam, hogy a nő legszebb éke. A nőiség egyik
legfontosabb jelképe volt mindig is számomra.
És eszembe jutott egy korábbi hajproblémával kapcsolatos vizualizációs gyakorlat során
megfogalmazódó felismerés: „a nőiség megélésének hiánya”.
Összeállt a kép, hogy gyakorlatilag büntetem magam és nem merem megengedni magamnak a
boldogságot. A saját nőiességem ellen indítok támadásokat, nehogy bárki nőként nézhessen rám,
nehogy boldog lehessek … !
Annak örülök, hogy felismertem a probléma gyökerét és már tudom, hogy a megoldás is az én
kezemben van, de biztosan kell hozzá segítség…
Nóra
Időpont egyeztetése: 20 55 33 44 7
Mintha meg sem történt volna – Korábbi párkapcsolatból származó lelki sebek gyógyulása
Már egy ideje nyitott vagyok az előző párkapcsolatokból származó lelki sérülések gyógyítása terén is.
Miért? Mert a korábbi párkapcsolatok lezáratlan ügyei befolyásolják a jelen párkapcsolatot, így az
ember nem tud teljes mértékben a jelenben lenni! Kerestem azt a lehetőséget, melynek segítségével
teljesen „el tudom engedni a régi fájdalmakat a lelkemből”.
A Gyógyító beszélgetés maximális segítséget tudott nyújtani ebben.
Egy vizualizációs gyakorlat során a volt férjem arcát idéztem magam elé, majd képzeletben
elmondtam neki az összes sérelmem, megaláztatásom, amit a tíz év házasság alatt kaptam Tőle… hát,
volt rendesen. Míg gondolatban soroltam a sérelmeket, újra átéltem a fájdalmakat, amik a
kimondatlan szavakat kísérték, bár ezúttal sokkal szelídebben. Annak idején miért is mondtam volna
ki…(hiszen csak még nagyobb veszekedéseket szült volna), nem volt bátorságom. Vagy ha volt is, meg
sem hallgatott, tette a dolgát tovább. De itt most nem bújhatott el. Elpanaszoltam mindent…
mindent, ami nyomta a lelkem a kapcsolatunk során.
Minden panaszom csupa fájdalom volt… csak zokogni tudtam. Bár már a végére jutott a
panaszáradat, még mindig sírtam. Úgy éreztem, nem tudom abbahagyni… Segítőm biztatott, hogy
„adjam ki az összes ezzel kapcsolatos fájdalmat, amíg csak kell, ne hagyjam abba”. Jól esett sírni-
zokogni. Éreztem, hogy egyre könnyebbülök, már igazából csak valami „visszhangként” éltem át a
sírást. A mélyen eltemetett fájdalom mintha szinte valóban kiszakadt volna belőlem ….
Különös tapasztalásaim vannak azóta: mintha az a rengeteg fájdalom meg sem történt volna…. vagyis
nem érzem… Próbálom lepörgetni a negatív dolgokat, de semmi… mintha nem is létezett
volna.Találkoztam a volt férjemmel azóta is (közös gyermekünk van), de elmúlt az a nagy feszültség
és a szinte elviselhetetlen szorongás (és meg merem kockáztatni, talán az önvád is), amit éreztem
azelőtti találkozásainkkor. Annyira könnyed érzések voltak bennem, mintha egy kedves ismerőssel
beszélgettem volna!!!
Minden köszönetem eme Tudásnak.
Hajnalka
Korábbi párkapcsolatok lezárása: Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner 20
55 33 44 7
Munkamánia
Érdekes, hihetetlen élményemben volt részem. Már egy ideje dolgoztunk a „Gyógyító beszélgetés”
keretein belül a munka és az egészség témákon, de valami mindig visszahúzott, visszazökkentett a
régi rossz rögzülések, mintázatok nem tudatos vágányába. Hiába volt az elhatározás, egy pillanat alatt
elszállt, és ezzel mindig visszatértem a kimerültség állapotába, az egészség és betegség közötti
vékony mezsgyére. Ezért tanácsadóm egy vizualizációs gyakorlatot javasolt a gyökér okok
megismerése céljából.
Becsuktam a szemem és elmerültem belső világomban. Enyhe izgatottságot éreztem. Aztán néhány
mély levegővétel után párhuzamosan két eseméynsor kelt éltre életre képzeletvilágomban, mintha
felváltva két filmet néztem volna. Az egyiken egy őrült földesurat láttam, amelyet hatalmas feketeség
vesz körül, halál és szenvedés, nyomor. A másik filmen ezzel párhuzamosan fehérség volt, egy
ápolónő, aki a betegeket gyógyítja. Majd ennek az ápolónőnek az érzései is felsejlettek előttem, a
kilátástalanság, a tehetetlenség érzése, amely olyannyira átjárta, hogy szinte nem is tud megbírkózni
vele, az a gondolat járta át, hogy véget vet az életének. Tanácsadóm segítségével megnyugodtam,
újra egyenletesen lélegeztem. Majd még mélyebbre merültem belő világomba, az ős, törzsi idők
képei sejlettek fel bennem. Egy törzs megbecsült javasasszonya láttam, és az volt a homályos
érzésem, hazugsággal valamit a saját előnyére szerett volna formálni. Ennek előre nem látott
következménye a pusztulás volt.
Ezek az képek és érzések merültek fel bennem. Hurcoltam magammal a „vissza kell adni a
többieknek, amit elvettem, és bele kell halni egy kicsit a munkába” kényszerképzeteimet, mert tudat
alatt így bűntettem magam, így vezekeltem. Most viszont, bármilyen terhet cipeltem magammal
tudat alatt, megbocsátottam magamnak és nyugalom járt át, megbékéltem. Az, hogy ez milyen
mértékű változás lesz az életemben, azt csak sejtem… Szerintem alapjaiban tudok változtatni rajta!
Köszönöm ezt a hihetetlen lelki kalandot!
Gabriella
Néhány gondolat és érzés a vizualizációs gyakorlatokról
Minden úgy kezdődött, hogy kíváncsi voltam, mint sokan mások.
Voltak elvárásaim és ezzel párhuzamosan némi hitetlenkedés is volt bennem.
Mikor mindent tudni AKARTAM, például az ősökkel kapcsolatos gyakorlatnál,
nem ADTÁK a felismerést, a tudást. Ahhoz még fel kell nőnöm, hogy csak elfogadjak, ha van,
és ne érezzem, hogy ez jár nekem.Tudom, hogy én, én vagyok, az őseim is én vagyok részben,
csak szeretetet kellene éreznem, mint egy igazi bölcs, és akkor nem is lenne kérdésem.
Azt gondolom nem voltam készen, még nem.
Voltak kevésbé kellemes gyakorlatok is, mint például az a néhány „elengedés”.
A korábbi sikertelen párkapcsolatok lezárását segítő gyakorlatok során
néha bizony kellemetlen volt a felismerés, hogy a másik mit érez velem kapcsolatban,
akár azért mert még mindig van benne melegség irányomban, vagy azért mert fűti az indulat,
a harag, vagy éppen szomorúság emészti.
Tudomásul kell vegyük, hogy az itt létünk nem marad nyomtalan sem
az élettelen környezetünkben, sem pedig az élőkben, a mostani vagy a korábbi társainkban,
kikkel valaha, esetleg nem is oly régen egymást kísértük életünk egy szakaszában.
Voltak igazán kellemes élményeim is, olyanok, amik igazán feltöltöttek és mindig alapos okkal,
megfontoltan végeztük a gyakorlatokat. Valóban eredményesnek és hatásosnak érzem a folyamatot,
hangsúlyozom, a folyamatot, akár a lelki állapotom, akár az életkörülményeim javulását veszzük
figyelembe.
Annak ellenére, hogy én sajátságos módon nem tudom, vagy nem akarom teljesen követni az
instrukciókat.
Nem hagyom magam vezetni. Számtalanszor előfordult az is, hogy előre tudtam, mi fog elhangzani,
megéreztem valahogy, de mégsem mentek arra a gondolataim, a fantáziám, a képzeletem.
Nagyon tud élni, néha nagyon önállóan.
Imádom a könyveket, a meséket, a filmeket, mindent, amibe a katarzisnak legalább a csírája benne
van.
Megyek a képzeletem után úgy, hogy közben a vizualizációs gyakorlat történéseit is végigkövetem.
Legyen az eredeti szál bármilyen lényeges is, igazi katarzist és megoldást a saját megélésem,
szellemi szárnyalásom ad. Én már csak ilyen vagyok.
Összességében igen gazdagító és komoly lelki segítséget nyújtó élményeket szereztem
a gyakorlatok által, érdemes megtapasztalni …
László
Az irányított vizualizációs gyakorlatok bármilyen lelki probléma megoldásában igazi segítséget
nyújtanak
egyéni foglalkozás, illetve külön kérés alapján néhány fős csoport kerertei között is.
Időpont egyeztetése: 20 55 33 44 7
Párkapcsolat, mint tükör
Korábban egy „gyógyító beszélgetés” alkalmával elhangzott a javaslat, nézzem meg, mit mutat
nekem a férjem, mi az, amiben tükör a számomra. Eltartott egy ideig, míg felismertem, ugyanazt
csinálom, mint ő! Belesüppedtem az áldozati szerepbe. Jaj, szegény én, milyen rossz az életem, mert
ilyen férjem van. Tönkretesz. Belebetegszem. Vége a világnak. Bárcsak változnának már a dolgok
(tehát rajta múlik minden, toljuk jól át a felelősséget)!
Az ő verziója: a feleségem tönkretett. Szegény én, sajnáljon engem mindenki. Bárcsak megváltozna,
és akkor minden megoldódna, minden úgy lenne, mint régen.
Elég nagy a hasonlóság: változzon már meg az a másik, mert tönkremegyek!
Köszönöm tükör! Tanulságos volt.
Be kell látnom, hogy nem a másikra kell várnom, hogy változzon, mozduljon. A saját életemet kell
építenem. Minden erőm és hatalmam meg van ahhoz is, hogy helyreállítsam az egészségemet.
Építenem kell a saját életemet, élve az éppen adott lehetőségekkel. Elfogadni a jelen helyzetet,
tudomásul venni, hogy ez van. Nem görcsölni rajta. Tudni és hinni, hogy lesz változás.
És főleg belátni, hogy itt és most, ebben az adott helyzetben is mindenem megvan ahhoz, hogy ilyen
körülmények között is boldog lehessek.
Nóra
Időpont: 20 55 33 44 7 (SMS), berko.zsofia@gmail.com
Őseink ereje
Képzeletemben elindultam egy felfelé ívelő hegyi úton, ahol csatlakozott hozzám az édesanyám és az
édesapám, majd elértünk egy pompás épülethez, ahol vártak minket a nagyszüleim. Édesanyám
szüleit felismertem, nagymamám mosolyogva, mindenki előtt pár lépéssel, boldogan jött le elénk.
Édesapám szüleit, mivel nem ismerem őket, arctalan, fekete ruhás alakként láttam. Együtt léptünk be
a hatalmas csarnokba. Rengeteg mosolygós arc fogadott, csak a dédszüleimet ismertem föl. Mindenki
boldog volt. Egyszer csak kezdtek mögénk sorakozni úgy, hogy mindenki a saját leszármazottja vállára
tette a kezét. Egy végtelen láncot alkottunk. Ahogy a láncunk egyre csak nőtt, a szívemben egyre csak
nőtt a melegség, a szeretet és a végtelenség biztonságot nyújtó érzése. Boldog voltam, nagyon
boldog, teljesnek éreztem magam. Nehéz volt abbahagyni ezt a gyakorlatot, de nagy örömömre
hoztam magammal a melegségből és az erőből. Rájöttem, az egyik legfontosabb kötelék a világon a
család. Összetartozunk. Ha vannak is lejtők a kapcsolatainkban, szeretnek és vigyáznak rán. Ez
akkora erő, ami bármin átsegít.
Anikó
Párkapcsolati dilemmák
Az önismereti munka elengedhetetlen része, hogy megvizsgáljunk néhány korábban kellemetlennek
vélt kérdést. Ez a kis írás talán másokat is hozzásegít hasznos felismerésekhez.
Milyen kapcsolatban, milyen partner mellet éreznéd jól magad?
Nem gondoltam volna, hogy ha egyszer valaki felteszi nekem a kérdést, mint tanácsadóm tette, akkor
csak az elvárt klisékkel tudok válaszolni. Mégis, azt szeretném, ha olyan ember lenne a párom, aki
megbecsül és elfogad. Fontos, hogy éreztesse azt velem, hogy van helyem az életében és nem csak
Én meg Te létezik a kapcsolatban, hanem a „Mi” játszik központi szerepet. Olyan partnerre vágyom,
akivel tisztán meg lehet húzni a kapcsolati határokat, akire lehet számítani, aki mosolyogva felsegít,
ha támogatásra van szükségem.
Milyen családi mintákat lehet felfedezni a párkapcsolatok vonatkozásában, különös tekintettel
édesanya és édesapa házasságára? A gondozók mely pozitív vagy negatív tulajdonságai tükröződnek
a partner jellemvonásaiban, viselkedésmintáiban?
Átgondolva, milyen családi minták állnak előttem, már nem is meglepő némely kapcsolatbeli negatív
viselkedési forma, amit felvettem, helyesebben követtem, ismételgettem. Gyerekként azt láttam,
hogy anya és apa kiabál, ha probléma van. Anyu hisztizik, megsértődik vagy sír, ha nem nyeri meg a
„játszmát”. Apu kiabál, aztán már nem is szól, játssza a sértődöttet. Harag, feszültség, nyoma sincs az
őszinte, építő jellegű kommunikációnak. Mind emellett a maguk módján fontosak voltunk nekik és
mindent megtettek értünk, gyerekekért.
Milyen hiányokat és sérüléseket éltél meg gyermekkorodban?
Gyermekként azt szerettem volna a legjobban, hogy biztonságban érezzem magam. A szülők válása
során feszültségben és a labilitás érzésével teltek a hónapok. Nem értettem, hogy mi történik, csak
éreztem, hogy nincs igazán helyem sehol és a megszokott rend felborult. Ez mély nyomot hagyott
bennem és évek kellettek, hogy megszokjam a helyzetet. Sajnos mostanáig ezeket a sérüléseket
cipeltem, amit eddig, miután fel sem ismertem, nem voltam rá tudatos, eddig még képtelen voltam
elengedni. Most már látom az összefüggéseket, biztos vagyok benne, ez egy minőségében új
párkapcsolat kezdete lehet.
Ezek a fentebb említett negatív érzések újra és újra előtérbe kerültek az életemben. Félelemmel
töltött el, ha bizonytalanságban tartott valaki és féltem attól, hogy cserben hagynak, elhagynak, mert
nem vagyok elég jó. Talán tudat alatt ezt próbáltam mindig is kompenzálni a maximalizmusommal.
Igyekeztem tökéletes lenni, hiszen az volt a téveszmém, hogy csak így lehetek szerethető és így meg
tudom akadályozni, újra át kelljen élnem a fájdalmat, hogy cserbenhagynak, hogy nem vagyok elég jó
és méltó a szeretetre.
Az eddigi párkapcsolataimban tele voltam frusztrációkkal, a túlbiztosítási vágy miatt a „Mi van, ha…”
kérdések tömkelegével és a saját magam által kitalált, generált kapcsolati problémákkal. Sajnos nem
láttam be, hogy többnyire én reagáltam rosszul a kritikus helyzetekben. Az őszinte, saját igényeket
közvetítő, tiszta kommunikáció helyett hisztiztem, sírtam, magamban kombináltam és saját magam
hergeltem a végtelenségig.
A párom egy csupa szív, jó lelkű, tiszteletreméltó ember. Akire férfiként és emberként fel tudok
nézni, úgy mint gyermekként édesapámra. Azonban nem nyitott, nem enged be az életébe,
konfliktuskerülő típus. Egy olyan emberrel, aki kerüli az összetűzéseket és tartja a távolságot, nagyon
nehéz kapcsolatot építeni, fejleszteni. Már látom, hasonlít édesapámra abban is, hogy szándékosan ő
sem beszél a problémákról, a problémák forrását minden esetben magára vállalja, mint egy mártír,
ezzel kellemetlen helyzetbe hozva engem.
Viszont az tetszik a legjobban a partneremben, hogy ha fontos neki valami, akkor azért bármit
megtesz. Azt szeretném, ha én is olyan fontos lennék, hogy tegyen azért, hogy legyen MI és ne legyen
tovább bizonytalanság…
Mi az, amit konkrétan tehetsz, amiért felelősséget lehet vállalni?
Amit én tudok változtatni a kapcsolatunk érdekében, ami rajtam múlik, azt én megteszem.
A beszélgetések és gyakorlatok során fény derült azokra a konkrét szemlélet- és viselkedésbeli
változtatási lehetőségekre, amely segíthetnek begyógyítani a gyermekkori sebeket és kedvezőbb
irányba terelni a kapcsolatunk folyását, bár azt is tiszteletben kell tartani és tudni kell elfogadni, ha a
szintén szabad akarattal rendelkező másik fél nem kész még lelkileg a sorsdöntő változásokra.
Ma már úgy gondolom, hogy nem függvénye a jó közérzetemnek, hogy vele vagy nélküle folytatódik
az életem. Ezzel megszűnt a függőségem, visszavettem a felelősséget az életemért, és ez furcsa mód
sok szabadságot és erőt ad nekem. Sokat dolgoztunk, elemeztünk, mentális gyakorlatokat végeztünk
a „Gyógyító beszélgetések” során, ugyanakkor úgy érzem, mindenképpen megérte… A magam
részéről folytatom ezt az izgalmas kalandot és belső utazást.
Egy visszajelzés…
Nemrég összefutottam egy ismerőssel, aki már fél éve nem látott. Nagy meglepetésemre, azzal
kezdte a beszélgetést, hogy mennyire ki vagyok virulva, valamint szerinte sugárzik belőlem, hogy jól
érezem magam a bőrömben, továbbá hogy elindultam valamilyen pozitív változás mentén.
A változás jó dolog, nem kell félnünk tőle és mindig csak egy kis lépéssel kezdődik, … feltéve, ha meg
merjük tenni ezt a bizonyos első lépést … Légy Te is bátor!
Edit
Gyógyító beszélgetés
Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner
20 55 33 44 7
Pozitív programozás gyakorlat – Mellékhatások: egyenesebb tartás, több energia, jobb közérzet
Ezen, főleg a tudatalattira ható gyakorlat során nem volt szükséges annyira koncentrálnom,
mint más gyakorlatok esetében, így sikerült annyira belefeledkeznem, ahogy még egyik alkalommal
sem.
Magamhoz térés után nem is emlékeztem túl sok mindenre, csak sokkal jobban éreztem magam a
bőrömben, mint előtte.
Aztán hazamentem és akkor figyeltem fel arra, hogy a nagy meleg ellenére fitt és üde vagyok és így
tovább tudtam ébren maradni.
Azt hittem, így másnap gondom lesz a felkeléssel, de meglepő módon reggel kipattant a szemem, ami
már igen régen nem történt meg velem.
Másnap az autóban ülve észrevettem, hogy a tartásom sokkal egyenesebb lett: ezt igazolta a belső
tükör,
amit feljebb kellett állítanom, hogy lássam a mögöttem jövő autókat.
Azóta minden este később fekszem, reggel jobban megy a felkelés, sokkal több az energiám, így
mindenféle régen halogatott munkának nekilátok.
Örülök, hogy a közös önismereti és személyiségfejlesztő munkánk során ilyen nem várt
mellékhatásokkal, élményekkel is gazdagodok,
mindenkinek csak ajánlani tudom.
Sándor
Közérzetet javító, energiával feltöltő gyakorlatok: Berkó Zsófia önismereti tanácsadó,
személyiségfejlesztő tréner 20 55 33 44 7
Párkapcsolati minták
Édesapa részéről a nagymamát csak képről ismertem, állítólag uralma alatt tartotta a családját,
mindig megmondta, mik az elvárások. Édesanya részéről, nagypapa és nagymama külön ágyban
aludtak, a nagymama alárendelte magát a nagypapának és az egész családjának az elvárások,
szokások tekintetében, még ha neki azok nem is voltak jók. Ennyit a nagyszülőkről.
Édesapának nem édesanyámmal volt kapcsolata, hanem a születési családjával, az ő szüleivel.
Édesanya költözött hozzá, ő alkalmazkodott, úgy tűnt, édesanya a lelkét is kitette. Akkor is, ha fáradt
volt, és sokszor csinálta, amit nem akart, és a külsőségek, a vélt, vagy valós elvárások uralták az
életét.
Most már látom, a párommal pont ez van! Engem egyedül hagy és a barátokkal van, nem velem
törődik. Én alkalmazkodom, én teszem bele a lelkemet a kapcsolatba.
Bár nagyon más a párom, édesapám, édesanyám és én, mégis mintha egy mintát rá lehetne húzni a
kapcsolatokra. A minta ugyanaz, mégpedig az, hogy a férfi kényelmes, nem mozdul (érzelmi téren
ilyen, amúgy nem ilyen), a külsőségekre ad, a külső emberek elvárásaira, és nem éli meg a belső lelki
szeretetet, nem ad érzelmi támaszt a másiknak.
Édesapa sokszor csak kiment, mikor a mama kiabált, otthagyta. A párom egyszerűen csak nem reagál
azokra a leveleimre, vagy a leveleim azon részeire, amik neki nem tetszenek. Édesanya már kiabál,
annyira rossz neki az, ami van, mégis benne tartja magát a kapcsolatban, a szeretetre hivatkozva, ami
felénk van, a gyerekei felé. Közben talán emiatt minket is utál, hogy úgymond miattunk kell
szenvednie.
Én is kiabálok, annyira fáj, és mégis benne tartom magam a rossz kapcsolatban, és a másik meg sem
hallja, mint otthon édesapám. Nem hogy szeretetet nem ad, semmit, nincs párkapcsolat valójában,
(jó, persze, néha ad), igen, velünk is ez van! Annyira mennék kirándulni, édesanyám is ment volna,
aztán mindig ebédet főzött. Én is sokszor a kötelesség mellett döntök, a kötelesség mellett, ami
mások elvárásaiból adódik a számomra, és nekem nem sok közöm van hozzá.
Egyik szülőm sem valósította meg önmagát. Édesapám nem olyan volt, mint amilyet édesanyám
akart, mégis vele maradt, pedig mindig világgá akart volna menni. „Soha nem kiabálnék, ha mindent
szépen meg lehetne beszélni.” „Édesapátokat semmi nem érdekli, mégis minden úgy van, ahogy ő
akarja.” Anyu mondta ezeket. Ez van a párommal is. Jézusom, ezt soha nem néztem meg így!
Egyszerűen csak nem válaszol, édesapám és a párom is, egyszerűen csak nem válaszol, és csinálja,
amit akar.
Nem láttam boldog párkapcsolatot. A szüleim nem aludtak együtt, édesapám hangosan horkolt, a
párom is horkol egy kicsit, és az engem zavar. Édesapám nem hall jól, és szerintem sokszor nem is
akarta hallani édesanyámat, és a párom engem sem hallott meg, és nem is akart hallani. Ja, ki akarja
hallani a kiabálást. Na jó, de ki akarja elviselni azokat a dolgokat, amiért kiabáltam általában?
Édesapa alárendelte magát a régi szokásoknak, a rokonoknak, a vélt, vagy valós elvárásoknak. A
páromnál is ezt érzem. Édesanya pedig az édesapám általi elvárásoknak. Egyikőjük sem volt önmaga.
Édesanya nem ment el édesapától, mikor őneki már nem volt jó, azt mondta, miattunk, és én örülök,
hogy nem váltak el. Én sem megyek el a kapcsolatból, mikor nekem nem jó, hanem ragaszkodom.
Még ha rövid időre ki is szállok belőle, akkor is valahogy visszamegyek bele. Mert köt az érzelem…
De hogyan lehet ezt másképp?”
Ágnes (35)
Igen, lehet másképp! Mindig a minták felismerése az első lépés, majd az azt követő apró
változtatásokkal – amit mi magunk teszünk meg és nem várjuk kiszolgáltatottan és tehetetlenül, hogy
a másik legyen végre másmilyen -, óriási pozitív változásokat lehet elérni kapcsolatainkban. Várom a
sikeres közös munkára!
Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner: 20 55 33 44 7
Szinte megfoghatatlan, mégis kézzelfogható a változás – Impressziók a megbocsátásról
A bennem érlelődő keserűség, feszültség, mások iránt érzett harag, felbomló és elmérgesedett
kapcsolatok hordaléka tavaszra mindennapjaim részévé vált, a legkisebb porcikámban is éreztem
ennek hatását. Menekültem az emberektől, s akadt olyan, aki tőlem menekült. 27 éves létemre egy
megkeseredett nő nézett vissza rám a tükörből. Éreztem, hogy nagyon elcsúsztak a dolgok, rosszul
érzem magam a bőrömben és már nem lehet tovább feszíteni a húrt – mégsem tudtam hogyan
kecmeregjek ki ebből az állapotból.
Ekkor vezettek el az Égiek Beszélgető Társamhoz, Gyógyító beszélgetés tréneremhez, aki már az első
találkozás után lazított magam kreálta béklyóim szorításán. Nem tudtam mi minden vár még rám,
csak azt vettem észre, sokkal felszabadultabbnak érzem magam és hogy ezúttal jó helyen
vagyok. Mintegy négy hónapja dolgoztunk együtt, mire elérkezett az ideje, hogy szembenézzek
emberi kapcsolataimmal és helyére billentsem a felborult egyensúlyt. Fejben összeszedtem azoknak
a listáját, akik negatív, kellemetlen gondolatokat ébresztenek bennem s kezembe vettem a
Megbocsátás munkalapját. Mindenkivel egyenként jártam el a megbocsátás táncát. Hagytam, hogy
kifájja magát bennem minden felgyülemlett rossz érzés, majd magam előtt feltárva az ok-okozati
összefüggéseket egy új perspektívába helyeztem történetünket. A történetet, melyhez ketten
kelletünk.
Már aznap éreztem, újabb terheket dobtam le magamról; a napok múlásával pedig csak fokozódott a
szabadság érzése, az, hogy jóban vagyok önmagammal, máshogy tekintek a körülöttem lévőkre,
máshogyan vibrál körülöttem minden, s még a levegőt is máshogyan veszem. A megbocsátás
működött, olyannyira, hogy az egyes kapcsolataim elengedéséhez illetve újrateremtéséhez a „másik
felek” is megérkeztek. Nem telt el másfél hét a búcsúkeringő után, a külföldön élő régi barát üzenetet
írt és felhívott, mintegy megérezve közöttünk a változást. Rosszallás nélkül, nyitottan és szeretettel
léptem az új interakcióba. Valóban tiszta szeretetet éreztem – jóllehet egy kis óvatossággal
fűszerezve, mégis feltételek és manírok nélkül.
Egy másik személy, a volt kolléga számomra meglepő módon, kedvesen szólított meg levelében; egy
családtaggal való érzéseim rendezése után pedig már egy nap után csillapodott, három nap múlva
pedig szinte teljesen eltűnt kezemről az ekcémás kiütés, mely lelkem egy kivetített darabjaként addig
sok kellemetlenséget okozott.
Szinte felfoghatatlan, mégis kézzel fogható a változás. Nem akarok letérni erről az útról.
Krisztina
Ha elszánta magát a megbocsátásra, a változásra, vágjon bele!
Bejelentkezés: info@gyogyitobeszelgetes.hu, 20 55 33 44 7
A személyiség legkreatívabb része
Sokan érzik úgy az életben, hogy nem a megfelelő szakmát választották, én szerencsére nem ezen
emberek közé tartozom. Villamosmérnök vagyok és nagyon szeretem a munkámat, de ugyanakkor
felkeltette az érdeklődésem a belső gyermek gyógyítását lezáró vizualizációs gyakorlat. Ennek során
képzeletben kapcsolatot teremthettem személyiségem azon legkreatívabb részével, melynek
segítségével valódi érzésekre, szükségletekre és szándékokra eszmélhetünk.
A gyakorlat elején, amint a megfelelő szinten ellazultam, hirtelen, képzeletben, egy nagy méretű
konyhában találtam magam, ahol érzékelhetően sokan sürögtek-forogtak. Úgy éreztem, mintha
mindig is odatartoztam volna. A gyakorlat után hosszú perceken keresztül átjárta a szívem egyfajta
bársonyos melegség és csak mosolyogni tudtam. Nagyon különleges és felemelő érzés volt.
Mindig is szerettem főzőcskézni, ha tehettem, gyakoroltam is. Szeretek új ízeket kreálni, nemzetiségi
ételeket, különlegességeket kipróbálni. Számomra igazi boldogságot jelent másokat
megörvendeztetni egy-egy pazar étellel. A szívem mélyén őriztem ezt a vágyat és korábban is sokat
mondogattam: ha nyernék a lottón, vennék egy éttermet és jobbára ínyencségeket készítenék.
Nekem a főzés egyfajta önkifejezés, maga a kreativitás.
Most már várom az alkalmat, mikor tudok majd komolyabban foglalkozni vele. Talán nem kell
megvárnom a lottónyereményt sem, talán ha tennék érte, éberen, tudatosan … (?!) Számomra
nagyon tanulságos volt ez a gyakorlat, hiszen fontosnak tartom, hogy az ember ráleljen a küldetésére
és megtalája azt a foglalkozást, amiben a legnagyobb örömét leli és amelynek eredményében a többi
ember is hasonlóan nagy örömét leli.
Boldog vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam.
Sándor
Ha szívesen átélnél hasonló élményt, időpontot a következő számon egyeztethetsz: 20 55 33 44 7
Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner
Teljesült a kivánságom
Nagyon nehéz volt az elmúlt négy hónapom. Sokat vergődtem érzelmileg, mert véget ért egy komoly
kapcsolatom és a letargia rányomta a bélyeget a mindennapjaimra. A „Gyógyító beszélgetés” volt az
egyetlen, ami tudott enyhíteni ezen a dolgon, mert segített abban, hogy megértsem saját magam és
ezen keresztül a körülöttem lévő világot is. Voltak jobb és voltak nehezebb napjaim, rá kellett
jönnöm, hogy van mit dolgoznom magamon.
A közös munka során elemeztük a családi párkapcsolati mintákat, a korábbi párkapcsolati
kötödéseket, mindent értelmeztünk és a helyére tettük gondolatban és lélekben egyaránt. El tudtam
engedni a negatív gondolatokat és nem gyötörtem magam tovább feleslegesen, csak élveztem a
szabadságot és azt, hogy egy hosszú időszak után végre újra kapok levegőt.
Bennem volt az, hogy nagyon jó lenne végre valakivel boldognak lenni, és kezdtem azon gondolkodni,
hogy mi az, amit szeretnék. Úgy döntöttem, papírra vetem a gondolataimat, hogy milyen legyen az a
férfi, amilyet én szeretnék. Mikor készen lettem, mosolyogva végig olvastam és azt gondoltam ez a
férfi biztosan nem létezik…
Megcsináltunk egy vizualizációs gyakorlatot, majd elengedtem a dolgot, mert egyedül is jól éreztem
magam a bőrömben. Biztos voltam benne, ha majd eljön az ideje, akkor úgyis minden megtörténik.
Azon a héten elmentem egy koncertre, ahol volt egy fiú, akin megakadt a szemem. Megláttam, és
elfogott egy megmagyarázhatatlan érzés, beszédbe elegyednünk és nagyon jól éreztük magunkat
együtt.
Korábban azt hittem: a „Kérj és megadatik” csak egy elcsépelt frázis, de rá kellett jönnöm, hogy
tényleg működik. Ha ezt nem tapasztalom meg a saját bőröm, nem hiszem el, főleg hogy az
elképzelések átgondolása, a vizualizációs gyakorlat, valamint a nagy találkozás között mindösszesen
négy nap telt el.
Teljes szívvel állítom, megérte a befektetett lelki munka.
Anikó
Testvéri kapcsolat
A vizualizációs gyakorlat kapcsán először kellemetlen érzéseim támadtak a testvéremmel
kapcsolatban. Még soha nem éreztem ilyen koncentráltan. Aztán ahogyan ezt átéltem, átengedtem
magamon, valahogy mindenestől eltűnt. Azóta is úgy érzem, hogy egyszerűen könnyebb vele
léteznem, valahogy olyan, mintha jobban tudnám kezelni a dolgainkat.
Már nem érdekes, ő hogyan viszonyul, én viszonyulok, ahogy nekem jól esik. Olyan, mintha már nem
tartana sakkban, pedig eddig mintha mindig ott lett volna egy láthatatlan szál közöttünk, amivel
képzeletben húz, befolyásol, irányít engem. Most ez már nincs. Egyáltalán nincs. Azt gondolom, ez
nagyon nagy dolog.
Ágota
Bővebb információk a „Tematikák” menüpont alatt olvashatók.
Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner: 20 55 33 44 7
Vagyok, aki vagyok …..
Gyermekkorom óta kereső voltam, de most, több mint másfél éves „belső-gyógyító” munka után
kezdem átélni, mit is jelent:„VAGYOK, AKI VAGYOK”….
Miután lerakod a félelmeid, sérelmeid, az elavult hitrendszereid, az összes fogadalmad, játszmáid,
melyek szolgává tettek, s folyamatosan korlátoztak, ráébredsz arra, hogy mi marad, mélyen belül: a
JELEN-LÉT, az ITT és MOST LÉTÁLLAPOTA, a VAGYOK, AKI VAGYOK…. minden elvárás, szabályszerűség,
feltétel és megfelelés nélkül.
VAGYOK, AKI VAGYOK állapotban, EGYSÉG-ben és SZER-ELEM-ben vagy, felismered igazi Önvalódat,
ebben az „állapotban” elég a LÉTEZÉSEDNEK MAGA A LÉTEZÉS. Életed, tapasztalataid, jelen-léted által
már nem szolga vagy, hanem Szolgáló, aki szolgál mindent, a szó legteljesebb értelmében…
ÉLETRE KELSZ…. ÉLSZ….
EGYSZEŰEN CSAK LÉTEZEL, S EZEN A HULLÁMON MINDEN MAGÁTÓL TÖRTÉNIK….
MINDEN REZDÜLÉSED CSODÁS TEREMTŐVÉ VÁLIK.
KÉRLEK, ENGEDD MEG MAGADNAK A LÉTEZÉS ÖRÖMÉT, A KÖNNYED, SZERETETTELJES
SZÁRNYALÁST!
Idáig eljutni nem könnyű, végig kell járni a belső utat, de:
HA BELÉPSZ EBBE A LÉT-ÁLLAPOTBA, VÉGRE NAGYON MÉLYEN, MINDENT ÁTHATÓAN ÁTÉLHETED,
HOGY NEM SZENVEDNI JÖTTÉL IDE A FÖLDRE, HANEM SZABADSÁGBAN, JELENBEN LÉTEZNI,
SZERETNI, EGYSÉGBEN ÉLNI…, AZ IGAZI SZOLGÁLATOD FELISMERNI ÉS VÉGEZNI …
SZERETETTEL ÉS ÁLDÁSSAL: Dóri
Utazás a szivárvány lábához….
Néhány hónappal ezelőtt eldöntöttem, szeretnék változtatni az életemen. A legelső akadály az volt,
hogy belássam, a fejlődésem útjában legfőként saját magam állok. A „Gyógyító beszélgetések”, a
belső munka és az apró felismerések során egyre előrébb jutva bomlani kezdett a fal körülöttem,
melyet az évek során építettem. Beláttam, az életben nem kell mindennek feketének vagy fehérnek
lennie és el kell engedni a túlságos elvárásokat másokkal, de legfőként magammal szemben.
Apró lépésekkel haladva előre egy idő után egyre jobban felismertem a játszmákat és már nem
mentem bele olyan helyzetekbe, amik korábban a kellemetlen mellkasi és gyomor szorításokat
okozták. Egyre felszabadultabb lettem, kezdtem vállalni azt a nőt, aki valójában legbelül én vagyok és
aki már ki akar jutni a felszínre. Az én kis falam adta a biztonságot, a védelmet. De ahogy bomlott a
fal, úgy lettem egyre nyitottabb és érdeklődőbb a világra. Ráébredtem arra, hogy nincs okom félni,
mert nem sérülhetek, ha elengedem a korlátokat, az elvárásokat és a játszmákat. Amint nem csak
beszéltem erről, hanem hittem is benne és tettem is érte, még inkább felszabadultnak éreztem
magam és ezt mások is észrevették. Akik régebb óta nem láttak, azok pár hónapja azt mondták, hogy
sokat változtam és jó rám nézni, mert sugárzik rólam, hogy jól vagyok. A pozitív megerősítések
tovább segítettek azon, hogy folytassam a belső munkát és kis lépésekkel haladjak tovább az
önmegvalósítás felé.
Aztán a múlt héten eljött az a bizonyos „AZTA” érzés. Találkoztam egy idegen társasággal, hamar
feloldódtam és mindenkitől pár órán belül azt a visszajelzést kaptam, hogy hihetetlen milyen pozitív
és életvidám ember vagyok. Régen ezt kétkedve fogadtam volna, most meg simogatta a lelkem és
csak fokozta a jó kedvem. Nagyon jól éreztem magam aznap este, mondhatni teljesen kinyíltam.
Egész éjjel boldognak és szabadnak éreztem magam.
Másnap a társaság egyik tagja megkeresett azzal, örülnek annak, hogy megismerhettek, mert olyan
ember vagyok, akinek a jókedve ragad másokra és szerinte én vagyok a „megtestesült mosoly”. Ez a
pont volt az, amikor rádöbbentem arra, hogy megérkeztem egy képzeletbeli „szivárvány lábához” és
már nem csak fekete fehér a világ, hanem az egész itt van előttem, csak bele kell vetnem magam …
és haladni tovább ezen az úton.
Edit
Gyógyító beszélgetés
Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner
20 55 33 44 7
Úgy érzem, most érett be mindaz, amit a „Gyógyító beszélgetések” során tanultam.
Már tényleg nem tudtam, hogyan tovább, miért vagyok ennyire érzékeny, miért dőlnek
kiapadhatatlanul a nyomasztó gondolatok, a legapróbb dolog miatt is bűntudatot éreztem. Hiába
vizsgáltam meg, tudatosítottam, hogy mindez csak az én agyszüleményem, mindhiába…
Az egyik irányított beszélgetés közben szinte kirobbant belőlem a feszültség, no nem a szó szoros
értelmében, csak dühös voltam, mint akit sarokba szorítottak. Mintha az egóm menekült
volna… Szinte minden beszélgetés alkalmával elhangzott, minden megvan bennem, ami a
változtatáshoz, a továbblépéshez szükséges. Azért ez megnyugtató, igaz? Ellenben a következő
gyakori mondatom csak hátráltat:”Nem tudom, miért vagyok ilyen.” Ez egy negatív ítélet, amely csak
tovább mélyíti a gödröt. Az átlagnál jóval érzékenyebb vagyok. Jó, de mégis hogyan kezeljem?
A foglalkozásokon a beszélgetések és gyakorlatok hatására lassan megértettem, meg kell tartanom a
határokat, másokkal és magammal szemben is. Nem vállalhatok felelősséget másokért, csakis
magamért. Ennek felismerése súlyos terheket képes levenni az ember válláról, de ezt is éberséggel, a
kritikus helyzetek közös elemzésével, tudatosításával tudtam a helyükre tenni.
Az éberség és tudatosodás útján a napi pillanatfelvételek olyanok, mint az útjelző táblák.
Korábban, bizonyos helyzetekben úgy éreztem, hogy „ÚRISTEN!”, ettől rosszabb már valóban nem
történhet. Például nemrégiben egy eléggé megalázónak ítélt szituációba kerültem, amiről akkor azt
gondoltam, gyakorlatig meghatározza majd a következő hónapokat. (De szerencsére nem így
történt!)
Az adott pillanatban, mikor egy ember döntésének hatására azt hittem hirtelen, kissé túlzóan:
„összeomlott a világ”, nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Az egós énem idegbeteg volt, vergődött. A
bölcs énem viszont, vagyis amit annak neveztünk el, mintha nevetett volna, persze csak jelképesen.
Végérvényesen ráébredtem, valóban színház az egész. Dönthetek, néző szeretnék lenni, vagy
szereplő.
Úgy döntöttem, maradok a nézőtéren. Sőt, arról is dönthetek, milyen darabot nézek. Minden csak
nézőpont kérdése.
Még akkor is, amikor egy adott pillanatban utálom az egészet, mindent! A világot, az embereket,
magamat. Szerencsére egyre ritkábban, de néha-néha előfordul még.
Elfogadtam, hogy az utálkozós énem is én vagyok. Már nem menekülök önmagam elől. Önmagam
elfogadása a legfontosabb. Minden pillanatban, itt és most.
Lassacskán megtudom, ki is vagyok, és azt is, mit szeretnék megvalósítani az életemben.
Tudom, van egy tudatosabb, felsőbb énünk, az intuíciónk megnyilvánulásait időnként egy belső hang
formájában is hallhatjuk, és végül, de nem utolsó sorban, ami a legfontosabb, hiszem, hogy
mindannyian csodálatos teremtmények vagyunk.
Károly
Időpont egyeztetése: Berkó Zsófia önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner 20 55 33 44 7
(sms)